Az Abraham Lincoln: Vampire Hunter című készülőben lévő történelmi horror az amerikai elnök titkos vámpírvadász másodállását mutatja be.
A könyv, melyből a filmadaptáció készül, Seth Grahame-Smith ugyanezt a címet viselő, 2010-ben megjelent történelmi horrorhistóriája.
Grahame-Smith regénye műfajilag mashup-regény, vagyis egy létező történetet vagy történelmi eseményt ötvöz egy populáris természetfeletti műfajjal, mint amilyenek a zombi, vérfarkas, vagy a vámpírtörténetek.
Jelen esetben a történet azt tárja elénk, hogyan adja a még fiatal Lincoln vámpírüldözésre a fejét, miután apjától megtudja, hogy nagyapja, sőt édesanyja haláláért is vámpírok felelősek.
A 16. amerikai elnök és egyben baltás vérszívó-gyilkos szerepében Benjamin Walker fog tetszelegni, a film rendezője pedig Timur Bekmambetov, de állítólag Tim Burton keze is benne van a dologban. A forgatókönyv megírására magát az írót, Seth Grahame-Smith-et kérték fel.
A filmet 2011 márciusában kezdték forgatni, és várhatóan 2012 június 22-én kerül a mozikba az USA-ban , illetve augusztus 2-án az Egyesült Királyságban.