Film Juno: ha beüt az állapotos tinikrahh
| Juno: ha beüt az állapotos tinikrahh |
| Hering András (Object) |
|
2008. április 29. kedd, 11:27
|
|
A Juno című állapotos tinédzser történetét bemutató mozi pont ettől drámai és egyben kedves. Kiemelkedő színészi alakítás a főszereplőt megformáló Ellen Page-től, Oscar- és BAFTA-díj a legeredetibb forgatókönyvért, poénözön, sírva nevetés, és üzenet… persze kinek mi. A 16 éves Juno egy kényelmes fotel és egy felelőtlen éjszaka után teherbe esik, a gyermek apja az egyik osztálytársa. A lány elhatározza, hogy nem kér felnőtt segítséget, maga oldja meg a problémát. A kellemetlen, bürokratikus rendszert megtapasztalva elveti az abortuszt, inkább barátnője asszisztálásával hirdetésen keresztül keres örökbefogadó szülőket gyermekének. Sikerül is az ideális megoldást megtalálnia egy fiatal, gazdag, jóképű házaspárban, akik minden orvosi költséget fedeznek, és jogilag is a legelőnyösebb feltételeket biztosítják. Juno nagy hassal is éli a gimnazisták életét. Látogatja gyermeke leendő szüleit, és tanúja annak, miként borul fel a mintaházasság, hogyan menekül el a férj az apai kötelezettségek elől: szüléskor a már egyedülálló Vanessa veszi kézbe adoptált csecsemőjét. A kitérő után Juno ismét igazi középiskolás lesz. A váratlan esemény mindenkiből a legjobbat hozza ki, a szeretet felülkerekedik az ostoba konvenciókon.
Túlírtság ide vagy oda, a forgatókönyv friss szellőként járja át a filmet, a színészgárda pedig remekül alájátszik. Akinek a főszereplő Ellen Page aranyossága és cinizmusa sok, az vigasztalódhat a többiekkel, akiket leginkább tévésorozatokból ismerhetünk. A történet számos gondolatot ébreszthet a nézőkben, mint például hogy hogyan érezheti magát egy tizenéves nagypocakkal az iskolafolyosón végig mászva, közutálatnak vagy közkíváncsiságnak kitéve. Mit érezhet egy idilli pár, akiknek nem adathat meg a gyermekáldás, vagy mi történhet, ha szertefoszlik egy közös jövő és adoptált baba terve a házasság megromlásával. Hogyan éli tovább mindennapjait egy fiatal lány és egy fiú, akiket fiatal koruk ellenére összeköt egy nem tervezett baba. A Juno lehetett volna egy kesernyés, tanulságokkal teli történet is, de szerencsére egy vidám, csak pár könnycseppet ejtő modern mese lett belőle, mely a végére abszolút belejön és a néző jó szájízzel hagyja el a vetítőtermet. A filmet egyébként nagymértékben feldobja az aprólékosan és betalálóan összeválogatott soundtrack-ek hangulata, amelyek méginkább mosolyt csalnak arcunkra. Juno Rendező: Jason Reitman Ellen Page (Juno MacGuff)
Készítette: Hering András (Object) |
Valahogy mindig is közel álltak az olyan filmek a szívemhez, amelyek az élet keserű és olykor kegyetlen fintorát mutatják be. Na nem a sokkolós fajtából, ami bedöngöl a moziszékbe és 3 napig rémálmokként kísér a mindennapokban, hanem azt a illusztrációt, amikor a keserű kínon nevetsz jóízűen, de legbelül érzed a fájdalom súlyát.
A Juno sztorija tehát rém egyszerű, azonban az író saját életéből vett körítés, a karakterek és elsősorban a párbeszédek frissessége valóban megér egy misét. Ez is mutatja, hogy nemcsak a magas költségvetéssel lehet pénzt termelni, hanem némi gondolkodással és jó dumákkal is. A filmben pedig ebből jut jócskán mindenkinek. A párbeszédektől abszolút padlót foghatunk, ám azért kicsit túlzás és cseppet sem hihető egy tizenéves szájából. Nem az értelemmel van a gond, hanem a hozzá párosuló cserfesség és sziporka üt el Juno-tól és nagydumás barátnőjétől. Amolyan ’kisfelnőttet’ faragtak a tinikből, ám kitudja kiből mit hoz ki egy korai terhesség.
