Hiba
  • XML Parsing Error at 1:331. Error 9: Invalid character
Címlap Gasztro Csokidizájn – nem minden az, aminek látszik
Csokidizájn – nem minden az, aminek látszik
Andi   
2011. május 17. kedd, 11:46

kepkeretAz édességet szinte mindenki szereti, de sajnos a csokik, cukorkák és sütik túlzott fogyasztása meglehetősen egészségtelen, és az alakunk rovására is mehet. Viszont van az evésen kívül egy másik felhasználási módja is.


A csokoládéfogyasztás korántsem új keletű dolog, az elkészítés és a fogyasztás módja azonban sokat változott az idők során.

Az azték őslakosok már jóval a spanyol hódítók előtt fogyasztottak kakaóbabból készült főzetet, ami inkább keserű volt, mint édes. A hódítók is rákaptak a dologra és elkezdték Európába exportálni a kakaót az 1500-as években, ahol már vaníliával, fahéjjal és szerecsendióval ízesített cukros italt készítettek belőle.

Egy évszázaddal később Anna királyné, XIII. Lajos francia király felesége áthozta a csokoládét hazájába. Az édesség szép lassan elterjedt Európában, 1728-ban megnyílt az angliai Bristolban a ma is működő Cadbury gyár elődje.

A csoki azóta is töretlen népszerűségnek örvend. Olyannyira, hogy néhány tervezőt is megihletett. Ezek az ötletes kiegészítők, lakberendezési cikkek és egyéb dizájn tárgyak mind a csoki alakjára és küllemére hajaznak, de persze nem ehetőek, mégha néhányuk igazán ennivalóra is sikeredett.

choculator_1Csokiszámológép

Itt nem csak a látvány téveszthet meg, ennek a csokipapírba csomagolt számológépnek az illata is olyan, mint az igazinak. Ettől garantáltan jobban pörög majd az agyunk is.

 

Torta törölközők

cherry_cheesecake_towel_1Vigyázat, nem ehető! A gyümölccsel díszített habos tortaszeleteket jobban tudnánk elképzelni egy cukrászda pultja mögött, ezek a törölközők azonban egy igazán stílusos fürdőszoba kiegészítői lehetnek. A sajttorta, kókusztekercs és meggyes mousse verziók egyaránt ínycsiklandók.


Csokitáska

chocolatebag_1Az egyedi kiegészítők szerelmeseinek és a csokifüggőknek kötelező darab ez a táskát. A „csokikockákat" stílusszerűen ezüst pánt szegélyezi.


Bonbon mágnes


edesmagnes_2Egy jól bevált ajándék kicsit másképp. Ezzel a bonbonnal nyugodtan meglephetjük fogyókúrázó barátainkat is! Ezekbe a csodaszép hűtőmágnesekbe legszívesebben beleharapna az ember.


Azonban azt javasolnánk, mégse tegyétek, mert az Entrend webáruházában nem minden az, aminek látszik.

 

    keresés

    HÍRDETÉS

    Közösség

    A NAP KÉPE

    Szombaton ez a kép lett a kedvencünk

    Kapcsolódó cikkek

    Az eddigi legdögösebb TV | Izgalmas álmokat! Sleepwell Parrától | Design a javából! | Gsus termékek 25%-os SH kedvezménnyel! | Subsonic Chair: foglalj helyet a mélynyomómon! | Gumicukor pohár és bingó feles – ivós játékok másképp | Dupla kiállítással indul a nyár a Rododendronban | Oltsd a szomjad stílusosan! | Pánikszoba - pánikház? | Az anyag és forma sokszínűsége – Ayala Bar új kollekciója | Június 17-én újra Stylewalker Night | Bogár á la Mexikó - VW Beetle optikai egér | Strandolj otthon - nyárias fürdőszoba kiegészítők | Szép és finom - hódít az édes dizájn | Top 5 tévhit az egészségünkről | 13 modern színház | Viselhető lakberendezés - Bachag Chair | Jövőbeli régiségek - Ayala Bar őszi kollekció a Rododendronban | Így szeletelj! | Fából készült karóra | EZ MI! - Ékszerinstalláció és fotókiállítás | Kiállítás és kedvezmény – Design Hét a Formában | A kék...zöld | Úgy fest 2011 a disznó éve | Dizájn + Technika + Zene | Csokibakeliten érkeznek a legédesebb dallamok | Lődd le a fényt! | Minden napra új iPod! | Maráczy Manuéla: Lificek@Rododendron Art & Design Shop | Az asztali telefonok Adonisza | Belül kávé, kívül kortárs művészet! | Adventi naptár felnőtteknek | Stylewalker Night – Éjjeli designtúra a belvárosban | Az igazi Csokigyár | Te dolgoznál itt? - A Google londoni irodája | Oh Tannenbaum – dizájn Karácsonyfák kiállítása | Rekreátorok | A Diet Coke divatozik | Fogkrém és a rejtett csodái | Sós trüffel az édességimádóknak | Féreglyuk vagy szék? | Imádnivaló mini-kaja ékszerek | Top 7 étel a boldogságért | Zúzzunk bele! |

    Időjárás

    An error occured during parsing XML data. Please try again.