Már most, első mondatban leszögezném, hogy továbbra is nagyon szeretek Goán lenni és a most leírt tények az én pozitív összbenyomásomat nem változtatta meg. Ugyanakkor úgy gondolom, hogy a hátrányos dolgokról is írni kell, hiszen itt sincs kolbászból a kerítés és inkább egyben letudom az egészet, minthogy minden más bejegyzésben beírjak egy-egy megjegyzést a „sötét oldalról” is.

Ha már itt tartunk, akkor kezdjük a sötétedéssel. Már említettem, hogy nincs közvilágítás, ami naplemente után módfelett zavaró. Sőt, annál is rosszabb. Bizonyos házak jobb-rosszabb világításán kívül semmi nem áll rendelkezésre. Ezért kell elemlámpa. Mindenhez. Sőt, sokszor áramszünet is van, olyankor pedig akár kilométerekre megállhat az élet pár percre vagy akár órára. Ez pedig már több alkalommal előfordult velünk itt a környéken alig két hét alatt, tehát elég rendszeresnek mondható.

Ilyenkor sötétedés után pedig megjelenhetnek a parton gyanús alakok… Sajnos több forrásból is tudjuk, hogy nem kifizetődő sötétedés után ismeretlen helyen kószálni, főleg a tengerpart közelében. Bár az indiaiak többsége kifejezetten barátságos, rendes ember – a magyarokhoz képest meg aztán pláne sokkal kedvesebbek közvetlenebbek – nem szabad elfelejteni, hogy Indiában 1,2 milliárd ember él, akiknek csupán 1%-a is már önmagában több Magyarország teljes lakosságánál. Szerencsére a bűnözés ennél jóval alacsonyabb, inkább százezred százalékban mérhető, de itt teljesen mások a méretek és bárki idetévedhet ebből a nagy országból. Több hír is terjed – akár újságokban is - miszerint barátaitól elszakadt lányt inzultáltak, nemi erőszak áldozatává vált, de eltűnt turistákról is lehet olvasni. Sajnos létező dologról van szó (ismerős lányt is megkergettek már, de szerencsére ő gyorsan futott) és bár nem ismeretlen ez otthon sem, de itt a lehetőségek sokkal korlátozottabbak. Indiai nőt még nappal is alig lehet látni egyedül kíséret nélkül – vallási okok miatt is – éjjel pedig még egyetlen alkalommal se láttam. A hatóság pedig annyit tud tenni, hogy jobb híján korlátozza az éjszakai nyitvatartást (sőt, a kijárási tilalmon is gondolkoznak), minek köszönhetően este tízkor mindenkinek be kell zárni. Pár kiváltságos hely van csak, ami nyitva tarthat, de ezek már afterhelynek minősülnek. Megismételném, este tízkor afterezni… Magyar fülnek kicsit fura ezt hallani. Ilyen módon még nem is voltunk partyban. Semmilyenen. Szerencsére nem is hiányzik.

Ha ezektől eltekintünk, az utcák akkor is veszélyesek éjjel. Az utak nem igazán kiépítettek, sok sziklás gödrös útszakasz van, amit ha nem ismerünk és nincs nálunk elemlámpa könnyen sérülés, bokaficam, akár még rosszabb baleset is előfordulhat.  Hogy mi lehet rosszabb? Például kígyómarás. Bizony, itt vannak kígyók is, akik nappal elbújnak, éjjel viszont vadásznak és ha fenyegetve érzik magukat – akár félreértés miatt is – emberre is rátámadnak. Hála a jó égnek mi még nem találkoztunk eggyel se, de a szomszéd épp pár napja mesélte, hogy egy barátja ment haza este az étteremből és a semmiből megmarta egy kígyó. Mázlija volt, mert először is gyorsan kórházba tudták szállítani, másrészt pedig a kígyó pont olyan fajta volt, ami nem halálos mérgű, de ettől függetlenül ez több mint kellemetlen eset. Azóta mi is jobban figyelünk minden léptünknél.

És milyen állatok vannak még? A kutyákon, teheneken, vaddisznókon, macskákon, varjakon kívül rengeteg a légy és szúnyog, sőt 8 centis csótányok és legalább 20 centis patkányok is vannak. Saját szememmel is többször láttam, akik félnek tőlük azok készüljenek fel a velük való találkozásokra. Az indiai viszont alapjában véve békés nép és szent meggyőződésük, hogy minden állatnak ugyanúgy jár az élettér. Nincs patkányméreg, nincs vadászat, láthatóan megtanultak együtt élni velük. Amikor például a házunk környékéről próbáltam elkergetni az éjjel hihetetlenül hangos bagzó macskákat, a szemközti indiai szomszéd rám szólt, hogy hagyjam békén őket. Itt mindenféle állat szabadon jár-kel és ez nem csak a szent tehenekre igaz. Volt, hogy vadmalacok eszegettek előttünk az út szélén, sőt, valami nyestkutyaféle ugrott át múltkor a teraszunk előtt, a kutyák pedig tömegesen kószálnak mindenfelé és néha már az az érzésem, hogy nekik a tehenekhez és az emberekhez hasonlóan itt teljesen önálló életterük van. Nem tartoznak senkihez, mégis mindenkivel jól elvannak. Hangsúlyoznám, hogy MINDEN állat hihetetlen békés, mivel soha senkitől nem kellett félniük és ezért ők sem fenyegetnek senkit. Itt az állatoknak több joguk van és nagyobb tisztelettel kezelik őket, mint nálunk.

A helyi szegénységről külön fejezetet lehetne írni. Kategóriákkal alacsonyabb itt az életszínvonal és meglátásaim szerint az átlagéletkor is. Hihetetlenül sok a fiatal és csak alig-alig látni 50 évesnél idősebb helyit. Gyanítom, hogy a túlélési esélyek eléggé rosszak. Óriási a munkanélküliség, de mindenki igyekszik munkát szerezni. Mivel itt segély nincs, ezért választásuk sincs. Ha nincs munkád – vagy nem tudtál üzletelni aznap valakivel - nem kapsz pénzt és aznap nem eszel. Itt kőkemények a törvények. Nem árt résen lenni, mert bár meglopni nem fognak (itt nagy szégyen az ilyen) de minden létező módszerrel megpróbálnak kisajtolni belőled némi pénzt. Ez jellemzően mindenféle üzleti ajánlatot jelent. Sokszor szórakoztató, sokszor idegesítő az, amikor kétpercenként megállítanak, hogy valamilyen portékájukat megvedd lehetőleg drágán, de ez még megszokható. Az úgynevezett érinthetetlenek, a legalsó kaszt módszere azonban kiborító tud lenni. A legmocskosabb ruhákban, a legszánalomkeltőbb pózokban – amilyenről otthon fogalmunk se lehet – igyekeznek kikönyörögni tőled pénzt és roppantul nehéz tőlük megszabadulni. Akár negyed óráig is követnek levakarhatatlanul. Őket még az indiai társadalom is kiveti soraikból, gyakorlatilag jogaik sincsenek, semmibe veszik őket és az állatokat is többre becsülik. Ennek okait nem firtatom, több ezer éves vallási és történelmi múltra nyúlhat vissza, de a lényeg, hogy ez van.

Ahol szegénység van, ott szemét is van. Itt pedig abból sok van. Bár személyre lebontva viszonylag kevés a szemét, a nagy népsűrűség miatt sok kicsi nagy halomba gyűlik. (Újrahasznosítás is van, bár ezt nem a környezettudatosságuk okozza, hanem a szegénység). Nem létezik olyan, hogy szemétszállítás, egyszerűen nincs ilyen. Alapvetően mindenki ott dobja el a szemetet, ahol az megteremtődik és rendszeresen találkozni állattetemekkel is. A lakott részen annyit tesznek, hogy pár házanként kijelölnek egy területet, ahova közös megegyezéssel viszik a szemetet. Amikor pedig egy nagyobb halom összegyűlik, akkor elégetik lokálisan. Addig viszont tökéletes táptalaja a szeméthegy minden itt élő állatnak, nem egyszer láttuk jóízűen falatozni a szent teheneket a hulladékhalmok közt. Azon túl, hogy látványra sem szép, a hőségben sokszor elég kemény szaga is van, finomabb lelkűek kerüljék. Ha tudják. :)

Ezek a negatív dolgok tűntek fel szembeötlően és ezekkel számolni kell, ha valaki idelátogat, mert mindennapos jelenségekről van szó. Ugyanakkor ismételném magam és ugyanazzal a sorral fejezném be, amivel elkezdtem: továbbra is nagyon szeretek Goán lenni az itt leírtak ellenére is!

Előző blogbejegyzés: Mindennapok

Következő blogbejegyzés: Kisebb kimozdulások II.