Ez a nap is eljött… sajnos. Most már itthon vagyok, Budapestről próbálom összegezni gondolataimat erről az egy hónapról. Elég nehéz feladat, mivel még mindig a hatása alatt vagyok és rengeteg tapasztalatot még feldolgozni se sikerült, nemhogy tanulságot levonni. Ettől függetlenül teszek egy próbát.

Az előkészületekben már írtam, hogy indulásra 220ezer volt a költség (repcsi, vizum, oltások) + a biztositás, ami az esetemben 15e. A szállás egy kényes téma, hiszen nem csak az ár a lényeges, hanem a lakás mérete, kialakítása, elhelyezkedése a városban és természetesen maga a biztonság is fontos szempont. Pár nap keresgélés után mi egy drágább lakást választottunk, ami viszont minden szempontból szeretnivaló, ez 1500Ft volt fejenként / nap, tehát kb. 45ezer egy hónapra. A kaja-pia tényleg kijön napi 1500-ból ráadásul úgy, hogy szinte mindig kajáldákban ettünk frissen készített ételeket. Nem főztünk, nem sütöttünk, nem nyammogtunk szendvicseken.

Ez eddig 325e, innentől jöhet minden választott luxus: belföldi utazások Hampi, Dudhsagar falls, Old Goa, stb. De ugyanúgy benne vannak a taxizások, vagy a biciklibérlés, fodrászat, esetlegesen drágább kaják (tigrisrák :)). Szórakozás, mókázás, delfinnézés, elefánton lovaglás (elefántolás). Még így is kihoztuk az egész hónapot fejenként mindenestül 380-400e Ft-ból, amiben csak egy dolgot nem számítottam bele: az ajándékokat, szuveníreket.

Ha ugyanezt az életszínvonalat akarnánk otthon tartani, akkor furcsa mód az ittlétünkkel spóroltunk is, nem csak költöttünk:

•    A taxizással kiváltottuk az otthoni közlekedést (bkv 9800/hó, vagy saját autó és benzin) és a rezsin is spórolunk.
•    Annyit gyakoroltuk az angolt, ami mindannyiunknak önmagunkhoz képest legalább egy komplett tanfolyam kurzussal ér fel (35e / turnus). Hozzátenném, hogy 8-9 különböző akcentust, nyelvjárást hallottunk állandóan (angol, ír, svájci, holland, német és háromféle indiai), amit itthoni tanfolyamokon lehetetlen.
•    Egy hónapon át szinte minden nap úsztunk, ami a hazai uszodaárakat tekintve elég húzós (pl. BVSC 1700Ft / alkalom, illetve 15e a tíz alkalmas bérlet).
•    Esténként elég sokat billiárdoztunk, aminek az asztalbérlete otthon kb 500Ft / óra, erre a hónapra viszonyítva kb. 7000Ft.
•    lebarnultunk elég szépen, amit otthon februárban csak szoliban lehetne elérni és ez az én bőrtípusom esetében, minimum 10x10 perc lenne (kb 9000Ft).
Kb 90ezer Ft-ot költöttem volna itthon ezekre a szolgáltatásokra, amiket itt Indiában ingyen megkaptam.

Azonban még ezeknél is sokkal fontosabbnak tartom azokat az élményeket, kirándulásokat, tapasztalatokat, amik csak ott személyesen lehet átélni. Ezek az emlékek még nagyfater koromban is olyan jelentőségűek lesznek amik nélkül szegényebbnek érezném magam. Priceless.

Leginkább mégis az emberi kapcsolatokat emelném ki. Glen, akinek indiai létére is az egyik legtisztább volt az angol kiejtése és zseniális módon picsázott el minket pool billiárdban. Pravish, Glen öccse, akivel együtt üzemeltették az éttermüket és a legjobb beszélgetéseim vele voltak. Bobby, akivel órákon át tudtam sakkozni, Ronaldinho (aki a nevét a focis pólójáról kapta) aki 8 évesen annyira életrevaló és vicces volt, hogy rengeteg vidámságot hozott az életünkbe. Walter, a svájci turista, aki Hampiban segített nekünk sok mindenben és Prakash a nagy mesemondó, aki történeteivel elvarázsolt minket India mitológiáiról és legendáiról.

Aditya a tengerészgyalogos, akit megtanítottunk amőbázni és bámulatos gyorsasággal lett komoly ellenfelünk. Simon a tetoválófiú, akivel a tengerparton röhögtünk sokat, Rosario, akinek a szuper apartmant és a hihetetlenül finom utolsó ebédünket köszönhetjük, valamint Rakesh, Rosario kiemelt alkalmazottja (és rövidesen veje), aki „hindu, de azért kicsit keresztény is” és óriási humora van. Terry, aki nyugalmazott börtönőrként az angol szomszédunk volt erre a rövid időre és kifejezetten szélesítette a látókörünket a világ dolgait illetően (jelenleg Kubába ment tovább, üdvözlet neki :) ). Mind-mind életvidám és érdekes emberek, lehetetlen volt unatkozni mellettük!

Végül, de nem utolsósorban jöjjenek a magyar barátok és segítségek. Peti barátom, aki történeteivel elindította bennem a vágyat Goa felé. Esztert, az ex-lakótársam, aki maga jelentette nekem itthon Indiát. Neko Nórit, aki itthon és kint is rengeteg hasznos tanáccsal látott el és Bettinát, aki új színt vitt az életünkbe ez alatt a rövid idő alatt is.

Férfiasan bevallom idővel azért elkezdtek hiányozni a barátok. Hiányzott még a Túró Rudi, a pörkölt nokedlivel és tejföllel, a rántott hús. Érdekes módon viszont egyáltalán nem hiányzott a mobiltelefon, az internetes híroldalak és a tévé.

Viszont alig egy hónap elteltével máris hiányozni fog a tenger morajlása alvás közben, az emberek közvetlensége, a napsütés, a pálmafák, a hal- és rákételek sokfélesége.
Remélem sikerül még ide eljutnom, mert nagyon megszerettem Indiát és Goát. Varázslatos hely, sokat tudnánk tanulni tőlük. Én újra odavágyom... És ti?

Előző blogbejegyzés: Goasztronómia