Goa után ezt vártam legjobban már az otthoni indulás előtt. Ez a varázslatos – sajnos most már rom - város olyannyira vonzó számomra, amit szavakba önteni nem is tudok. Elég volt a Google-n nézni a képeket, máris rázsong az ember. Ezért már az első héten nekivágtunk a kalandnak egy csoportos túra által.

Hajnali öt órakor felszedett minket egy turista busz, ami szerintem 10-12 főre lehet tervezve, mégis 19 pici ülést helyeztek bele, amit meg is tömtek angolokkal és velünk. Ülve el se fért a lábam az – amúgy kényelmetlen - ülések közt, szélességben is másfél széket foglaltam el, a belmagasság pedig kb. 180 cm volt. Nagy mázli hogy „csak” 17-en voltunk és a hátsó ötös ülést hárman befoglaltuk. Igy pont középen úgy-ahogy elfértem, de a közel két órás út számomra sokkal többnek tűnt. És a busz még csak a pályaudvarig vitt, ahol a vonat még 7 órán keresztül zakatolt úticélunkig. Ha annyit mondok, hogy a MÁV kacsalábon forgó teleport kapunak tűnik ehhez viszonyítva, akkor nem is túlzok. Mi első osztályra kaptunk foglalt helyet (másodosztály úgy nézett ki, mint egy tömött metró csúcsidőben), de még így is sokszor másfélszer annyian ültünk a kabinban, mint ami hivatalosan megengedett. Alvó és üldögélő utasok, kisgyerektől a vénekig, mindenki megfordult, ezalatt a pár óra alatt rotálva egymást, még egy szoptató kismama is helyet kapott köztünk, valamint egy igazi navy seallel is sikerült amőbáznom. Nagyjából félútnál egy irgalmatlanul részeg is előkerült, akinek pont nálunk volt hely jegye, ami már csak azért is kellemetlen, mert a felszállása után egyből telibe rókázta a vonat kocsit, amiből lett is balhé. Viszont az indiaiak előtt ezúttal is megemelem a kalapom, mert bevédett minket sok utas, mondván ne a külföldiek érezzék magukat rosszul egy ilyen hosszú úton emiatt. Konkrétan beültek hozzánk elfoglalva a részeg elől a helyet, sőt még a biztonsági szolgálat is a közelünkben ült le. Többször is ment a vita, végül pár órával később nagyjából kitisztult a manus és odaengedték hozzánk, aki pityókásan bealudt egy kis időre, majd – mivel eljutott a tudatáig, hogy kissé országimázs romboló módon viselkedett – megpróbált velünk haverkodni, kevés sikerrel. Viszont elég sokféle helybélit ismertünk meg a 7óra és közel 800km alatt, beszélgettünk velük és összességében nagyon pozitív „first class adventure” utazásban volt részünk. Estére bedobtak minket egy szállodába, hogy a második napot teljes egészében a romvárosnak szentelhessük.

Maga a hely pedig óriási. Mind méretben, mind jellegében. Több ezer templom és épület emelkedik ki ezen a területen. Elgondolkodtató, hogy lehetett egyáltalán valaha is ennyire csodálatos kultúra a régmúltban. Sajnos többségében már csak romokat látunk, amiknek idegenvezetőnktől megtudtuk az okát is: a muszlimok a középkorban elfoglalták India nagy részét és minden, ami nem muszlim módszeresen tették a földdel egyenlővé sok száz éven át. Borzasztó és értelmetlen pusztítás. Többek között ennek is köszönhető, hogy nem igazán szeretik az arabokat errefelé…

Nem tudtuk nem észrevenni a rengeteg majmot. Mindenhol, ahol templom van, ott majom is van. A helyiek egy mesét találtak ki erről, mondván ezek az állatok Hanuman, a majomisten leszármazottai, akik vigyáznak az épületekre. Nagyon sok szép mitikus mesét hallottunk Ganésáról, az elefántistenről, Brahmáról, Visnuról, Siváról, Laksmiról. Több száz isten és félisten létezik, sokszor rokoni kapcsolatban és ezeket a történeteket hallani is maga volt a csoda, pláne ilyen helyszínen. Mintha egy véget nem érő álomban sétálgattunk volna, sokszor már-már megelevenedett a történet.

Egy kép felér ezer szóval. És mivel az élményeket viszont képtelen vagyok írásban visszaadni, megpróbálom képekben. Remélem ezekkel a fotókkal sikerül legalább nyomaiban bemutatni, amit itt átéltünk: KÉPGALÉRIA

Előző blogbejegyzés: Kisebb kimozdulások
Következő blogbejegyzés: Mindennapok